A vb előtt egy tippjátékon a végső győztesnek Spanyolországot neveztem meg, a hollandok Wales elleni edzőmeccse után pedig azt találtam mondani, hogy még a csoportkört sem fogják túlélni. Ebből két dolog is következik, egyrészt nem értek a focihoz, másrészt az, hogy a spanyolok a nyitómeccsen megverik a hollandokat a négy évvel ezelőtti döntő visszavágóján. Nem így történt.

Az első félidőben nem látszott, hogy gond lesz a címvédőnél, a vezetést is megszerezték Diego Costa véleményes esése (nem volt tizi) után, a játékrész végén azonban egyenlítettek a hollandok, Daley Blind  varázsolt egy nem akármilyen ívelést Van Persie fejére, aki klasszis mozdulattal fejelt a hálóba. Pique már itt csúnyán beragadt hátul, a védelemből rajta kívül mindenki kilépett, de így nem tudták lesre állítani a holland csatárt. A Barca hátvédjének kálváriája a második félidőben folytatódott, amikor  Daley Blind  egy keresztlabdával megtalálta Robbent, ami sok jót nem szokott jelenteni, és nem is okozott neki különösebb gondot Piqué átjátszása, a fiatal hátvéd második gólpassza volt ezen a meccsen. A harmadik gól előtti szituáció kísértetiesen hasonlított a nyitómeccs Olic-Cesar párharcára, akkor a kapus javára fújt a bíró, holott elég kétes volt, itt viszont egyértelműen járt volna Casillasnak a szabadrúgás kifelé. Kulcsmomentum volt, a harmadik gól megtörte a spanyolokat, és innentől nagyon csúnya pillanatokat élt át a védelem, először Iker ügyetlenkedése után kaptak még egyet, majd Robben kegyetlenül lefutotta öt méter hátrányból Piquét, Casillas nem jött időben, így a holland szélső még meg is táncoltatta kicsit, és bevitte a kegyelemdöfést. (1-5)

Sokkal gyorsabbak voltak a hollandok ezen az estén, minden szituációban előbb értek oda, igaz, hogy csak 34 %-ban volt náluk a labda, de amikor hozzájuk került, akkor jó helyen volt. 3-4 passzal pillanatok alatt oldalt váltottak, ami a spanyoloknál egyáltalán nem fordult elő, hiába volt sokszor teljesen üres a jobb oldal, jóformán egyszer sem próbáltak meg a kicsi passzok helyett egy keresztlabdát. A hollandoknál nagyon sokat jelentett Robben és RvP világklasszisa, mögöttük Sneijderék megtették, amit kellett, a két csatárhoz “csak” el kellett juttatni a labdát, a többi ment magától. A spanyolok számára nincs veszve még semmi, bevetésre vár de Gea, Martínez, Cazorla és Koke is, ha del Bosque esetleg változtatna a megtört kezdőn, pár napjuk mindenesetre van a Chile elleni meccs előtt, hogy rendezzék a sorokat.

Chile hozta az ausztrálok ellen a kötelezőt, még ha nem is simán, a következő két meccsükön ki fog derülni, hogy joggal tartották-e őket sötét lovaknak. Az A csoport második meccsen Mexikó három gólt is lőtt, de mégis csak 1-0-ra nyert a gyengécske Kamerun ellen, a játékvezetők itt sem voltak a helyzet magaslatán, két találatot is tévesen érvénytelenítettek. Mexikó valószínűleg a horvátokkal fog ki ki meccset játszani a továbbjutásért, míg Kamerunban a várható prémium nagysága helyett inkább a focival kellett volna foglalkozni, a csoportkör a végállomást fogja jelenteni nekik.

+1: Vannak azért a világban olyanok, akik értenek a focihoz, a Paddy Power fogadóirodánál tízen is 5-1-es holland győzelemre fogadtak, jutalmuk 500-szoros pénz.